Csomagajánlatok

1. Teljes körű szervezés

Ezt ajánlom azoknak a pároknak, akiknek kevés ideje van a szervezésre, utánajárni a Szolgáltatóknak vagy külföldön tartózkodnak és jól jönne egy kis segítség.

Az első találkozástól a legutolsó vendég eltávozásáig jelen vagyok, mindíg el tudtok érni, állandó kapcsolatot tartunk.  Bármikor és bármilyen kérdéssel kapcsolatban keresni lehet az elérhetőségeimen.

Nem kell foglalkoznotok ajánlatok bekérésével, mert azokat az előzetesen átbeszélt igényeitek szerint készen, egymással összehasonlíthatóan kapjátok, megmutatom, hogy mire kell figyelni , így könnyebben tudtok dönteni.

Keretek között tartjuk az előzetesen kalkulált költségvetést, úgy, hogy közben maximálisan kihasználjuk a lehetőségeket. 

A csomagba tartozik a Forgatókönyv készítése is Számotokra és az összes Szolgáltató részére.

 

2. Részleges segítség, szolgáltatók ajánlása

Ezt azoknak a Pároknak ajánlom, akiknek van elképzelésük már egyes Szolgáltatókkal kapcsolatban, de szükségük lenne egy-egy megbízható ajánlására. 

Itt is igény szerint összeszervezem a találkozókat, segítek a tárgylásoknál is, ha szükség van rá.

Ennél a két csomagnál a konkrét, igényeitek szerinti ár az egyes folyamatokból tevődik össze, függ attól, hogy éppen hol tartotok a szervezésben és teljesen egyénileg, személyre szabva kerül kialakításra, erről kaptok egy ajánlatot az átbeszélés után..

3. Tanácsadás

Ez általában egy, vagy két alkalmat szokott jelenteni - persze lehet több is - és olyan pároknak ajánlom, akik bizonytalanok egy-egy dologban, vagy nem tudnak eligazodni a rengeteg információ, ötlet, tanács és ajánlás között, amit innen-onnan kapnak.

Ára:  15.000.- Ft / 2 óra

        minden további óra: 5000.- Ft

4. Jelenlét a nagy napon, koordináció

Ebben az esetben a nagy nap elejétől a végéig jelen vagyok. Jövök, megyek, intézkedek, koordinálok, mikor mire van szükség. 

Ára:  120.000.- Ft  ( max. 14 óra )  - tartalmaz egy alkalom tanácsadást is

        Ezen felül minden további óra:  10.000.- Ft

 

5. Dekoráció és virágok a nagy napra

 Legújabb szolgáltatásunk, hogy kis csapatommal, az egyedi igényetek és elképzelésetek alapján elkészítjük dekorációtokat virággal, vagy anélkül is a nagy napra, legyen az templom, terem, vagy ceremóniahelyszín. 

Ha úgy gondoljátok, hogy Ti is szeretnétek hozzáadni magatokból, az elképzeléseitekből is a dekorációhoz, akkor az általatok készített dekorelemeket is beleálmodjuk a nagy egészbe. 

Esetenként a "csak dekor felrakást" is vállaljuk.

Szívesen segítünk, kérjétek ajánlatunkat.

 

Tomaszewski Andrea

Telefon:    +36302944488

E-mail:  tomaandi67@gmail.com 

Messengeren, Viberen

Facebook: https://www.facebook.com/tomaszewski.andrea